Egressy Béni mellett a Fiumei úti sírkert megnyitásárról is megemlékeztek
2024. április 23. 13:20 MTI
A 210 éve született Egressy Béni zeneszerzőre, íróra, színészre, a Szózat megzenésítőjére emlékeztek a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében hétfőn az évfordulóra felújított síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.
Egressy Béni
Korábban
A megemlékezéssel egy időben megnyílt a Fiumei úti sírkert 175 éves történetét bemutató kültéri tárlat is – tájékoztatta az intézet hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a megemlékezésen Kutnyánszky Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese kiemelte Egressy Béni sokoldalúságát, mint mondta, benne a zeneszerzőt, színészt, énekest, műfordítót és szabadságharcost tiszteljük.
Mindemellett elméleti hiányossága ellenére a kortársak közül is kiemelkedett abban, hogy mint zeneszerző, a kortársakhoz tudott szólni, de távlatokban gondolkodó muzsikus volt – mutatott rá a rektorhelyettes.
Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója emlékeztetett arra, hogy Egressy Béni a magyar nemzet központi történelmi sírkertjének első híres halottja volt.
„Ma nemcsak Egressy Bénire, de a sírkert megnyitásának 175. évfordulójára is emlékezünk” – hangsúlyozta Móczár Gábor, aki elmondta, hogy a város új köztemetője hivatalosan 1849. április 1-jén, virágvasárnap nyílt meg.
„Régi tervünk válik valóra azzal, hogy a megnyitás évfordulóján Fiumei anno címmel kültéri kiállításon mutathatjuk be a sírkert történelmének legfontosabb mérföldköveit.
A kiállítás képeit a sírkert olyan helyszínein állítottuk fel, ahol a fotók felidézhetik az adott hely környezetét, hangulatát, az egykori síremlékek látványát” – tette hozzá a főigazgató.
A kiállítás tablói év végéig láthatók a Fiumei úti sírkert bejáratánál, Ady Endre és Arany János síremlékénél, a Batthyány-, Deák- és Kossuth-mauzóleumoknál, a Kossuth-mauzóleum melletti parcellában, az első világháborús emlékműnél, a Saxlehner család egykori kriptájánál és Kossuth Lajos első sírhelyénél, ahol ma a Kasselik család nyughelye található.
Egressy Béni síremlékét - amely Jánosi András alkotása, és Egressy legismertebb műve, a Szózat dallamának egy részlete jelenik meg rajta - a Nemzeti Örökség Intézete a zeneszerző születésének 210. évfordulójára felújíttatta – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap