Váratlan helyen, egy vulkán kráterében bukkantak egy újabb ősi kőszoborra a Húsvét-szigeten
2023. március 2. 11:23 MTI
Eddig ismeretlen, hatalmas kőszobrot, a helyiek által moainak nevezett monolitot fedeztek fel a Húsvét-sziget Rano Raraku nevű vulkánjának kráterében – jelentette szerdán az El Mercurio című helyi lap.
A moai szobrok egy csoportja (kép forrása: Wikimedia Commons / Hhooper1 / CC BY 2.5)
Korábban
„Rendkívüli felfedezésről van szó, mert ez az első moai, amelyet a krátertóban találtak. Ilyen még nem volt” – közölte a Ma'u Henua őslakos közösség.
A szobor arcvonásai kivehetők, de az erózió erősen megkoptatta őket.
„A vizsgálatok új fényt vethetnek az általunk ismert történelemre és arra is, hogy őseink miként használták ezt a kulturális helyszínt, illetve az erőforrásokat” – tette hozzá a Rapa Nui nemzeti parkot irányító közösség.
A Chiléhez tartozó csendes-óceáni sziget nagyjából 3700 kilométerre található Dél-Amerika partjaitól, fő bevételi forrása a turizmus.
A Húsvét-szigeten csaknem ezer, a helyiek által moainak nevezett monolit található.
A nagyfejű kőfigurák átlagosan körülbelül négy méter magasak, egy polinéz törzs faragta őket több mint ötszáz évvel ezelőtt.
A legnagyobb szobor tíz méter magas és 74 tonna tömegű.
A figurákat köralakban helyezték el a szigeten, a szárazföld belseje felé néznek.
A tufakőből faragott kőszobrok pontos célja nem ismert, kutatók azonban lehetségesnek tartják, hogy egykori törzsfőnököknek és az ősöknek állítanak emléket, valamint egyfajta hidat jelképeznek a túlvilághoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.