Új, a megértést segítő jegyzetekkel ellátott kiadásban jelent meg a Sorstalanság
2022. december 8. 20:24 MTI
Megjelent Kertész Imre Sorstalanság című művének legújabb kiadása. A kötet különlegessége, hogy a szöveg idegen és régies kifejezéseinek megértését magyarázó jegyzetek segítik.
Kertész Imre 1975-ben (kép forrása: Fortepan / Hunyady József)
Korábban
A Sorstalanság című regény 33. kiadása Kertész Imre 20 éve átadott irodalmi Nobel-díjának évfordulóján a Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában jelent meg – áll az intézet közleményében.
A Sorstalanság legújabb kiadását a Kertész Imre Intézet KultúrArc című beszélgetéssorozatának szerdai estjén ismerhetik meg az érdeklődők az intézet Benczúr utcai székházában. A könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen Kertész Imre életművéről és írói pályájának kezdeteiről Ács Margit Kossuth-díjas és Visky András József Attila-díjas íróval Ugron Zsolna, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója beszélget.
Mint a közleményben felidézik, Kertész Imre (1929–2016) volt az első magyar író, aki átvehette az irodalmi Nobel-díjat 20 éve, 2002. december 10-én, a Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. Kertész Imre írói életműve azt vizsgálja, hogy lehet-e még egyénként élni és gondolkodni egy olyan korszakban, amelyben az emberek egyre teljesebben alávetették magukat a totalitárius hatalomnak.
Kertész könyveiben szüntelenül visszatér auschwitzi élményeihez, ahová még gyerekként, a magyarországi náci zsidóüldözések idején hurcolták el. Első regénye, a Sorstalanság a 14 éves Köves Gyuriról szól, akit elfognak és koncentrációs táborba visznek, de ő alkalmazkodik és túléli. A könyv azt az elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek hálátlanok, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak.
Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket – nem ismeri a mi tényeinket. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban, ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben és az emberi együttélésben fejeződik ki.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Kertész Imre 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta a Sorstalanságot. Elsőként a Magvető Kiadóhoz kopogtatott be kéziratával, ott azonban visszautasították. Ezután a kor másik nagy kiadójához, a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz vitte be regényét, ahol végül 1975-ben jelent meg.
Kertész visszaemlékezése szerint első szerkesztője, Gondos Ernő mondatról mondatra át akarta dolgozni a szöveget, de az írónak sikerült meggyőznie arról, hogy maradjanak az általa alkalmazott nyelvi megoldásoknál. A szöveg lényegében változatlan maradt 1993-ig, ekkor azonban a szerző több ponton átdolgozta regényét a Századvég Kiadó Kertész Imre Összegyűjtött Művei című sorozata számára.
A most megjelent, 33. kiadás alapja ez az 1993-as, a szerző által átdolgozott kiadás. Ezt a szöveget vetette össze a könyv szerkesztője az 1975-ös első, illetve a 2017-es utolsó kiadással, megőrizve a szöveg ritmusát és tagolását biztosító egyéni központozást, kiszűrve a sajtóhibákat, valamint a korábbi szedők és szerkesztők önkényes javításait – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap