A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
2023. december 1. 15:05 MTI
A Magyar Nemzeti Levéltárhoz (MNL) került a Horthy család hagyatéka, amelyet ünnepélyes keretek között csütörtökön adott át jelképesen a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif és dédunokája, Horthy Stewart Miklós.
A Horthy család 1936-ban
Korábban
A levéltár közleménye szerint Szabó Csaba, az MNL főigazgatója vette át az adományozóktól a Horthy család hagyatékát összefoglaló katalógust.
Felidézték, a Horthy család dokumentumai az elmúlt másfél évszázad során négy országban 18 alkalommal költöztek, az Egyesült Királyságból érkeznek Magyarországra, és várhatóan decemberben kerülnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának épületébe.
A hagyaték 7667 dokumentumot, mintegy 35 ezer oldalt tartalmaz, amelyek közül a legkorábbi 1863-ban, a legkésőbbiek 2013-ban keletkeztek.
A hagyaték annak köszönhetően maradt fenn, hogy Horthy Istvánné, a fiatalon elhunyt kormányzóhelyettes özvegye hosszú élete végéig megőrizte családja iratait, amelyek számot tarthatnak mind a szakma, mind a széles közönség érdeklődésére – írták a közleményben.
Az ünnepségen Bern Andrea történész, az irathagyaték gondozója bemutatta A Horthy család hagyatéka 1914–1994 című kötetet, amely az Open Books kiadásában jelent meg, és amely korábban sohasem publikált dokumentumokat tartalmaz.
A kötetben megtalálhatók többek között Horthy Miklós és Horthy Miklósné első világháború alatt egymásnak címzett levelei, a Horthy család tagjainak üzenetváltásai, Horthy Istvánné második világháború alatt vezetett naplói, a volt kormányzó és Kállay Miklós egykori miniszterelnök emigrációs levelezésének dokumentumai, Horthy Jenő – a kormányzó öccse – emlékiratai és élete utolsó éveiben vezetett naplójának bejegyzései, valamint John Flournoy Montgomery nyugalmazott amerikai diplomata küldeményei.
Először olvasható nyomtatásban Horthy Istvánné mintegy öt évtizeden átívelő levelezése lánykori barátnőjével, Apponyi Geraldine-nal, aki 1938-ban I. Zogu albán királlyal kötött házasságot – emelték ki a közleményben, amely szerint a közölt dokumentumokból nem csupán számos nagypolitikai esemény tárul fel az olvasó számára a kormányzócsalád tagjainak perspektívájából, de bepillantást nyerhetünk a huszadik századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakjának hétköznapjaiba is: az őt foglalkoztató kisebb-nagyobb gondokba, emberi viszonyaiba és az érzéseibe.
A csütörtöki eseményen Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményekért felelős főigazgató-helyettese átvette Edelsheim-Gyulai Ilona (Horthy István kormányzóhelyettes özvegye) menyasszonyi ruháját, amelyet a Horthy család ajánlott fel az intézménynek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.