A láthatatlan fajgyűlölő birodalom – a Ku Klux Klán története
2015. november 16. 08:25
URL: https://mult-kor.hu/a-lathatatlan-fajgyulolo-birodalom---a-ku-klux-klan-tortenete-20151116
Az amerikai polgárháború végére a déli államok kisvárosainak jelentős része romhalmazzá vált. Az ültetvényesek elvesztették felszabadított fekete rabszolgáik munkaerejét, a háborús vereség miatt csalódott lakosok körében magas volt a munkanélküliek aránya, az újjáépítési munkálatok pedig a gyűlölt északi megszálló csapatok irányítása alatt folytak. A kilátástalannak tűnő helyzetben 1865 decemberében a tennessee-i Pulaski városában a konföderációs hadsereg hat unatkozó veteránja úgy döntött, egyesületet alapít. Ezzel megkezdte működését a világtörténelem egyik leghírhedtebb, emberek ezreinek életét kioltó és milliókat rettegésben tartó szervezete.
Unaloműző játéktól a gyilkosságokig
Az egyesület neve eredetileg Circle Club lett volna, de mivel ilyen már létezett, ezért a circle szót lefordították görögre (kyklos). A tagok mindannyian skót származásúak voltak, innen jött a klán végződés, majd a Kyklos Klán elnevezésből hamarosan Ku Klux Klán lett. Az alapítók kezdetben csak különböző unaloműző játékokkal szórakoztatták egymást. A fiatal klántagok egy egykori ezredes birtokán álló házban gyűltek össze, ahol egy alkalommal különös ötletük támadt. Fehér ágyneműt és kispárnahuzatokat hoztak elő a szekrényből, és szellemszerű kosztümöket gyártottak belőlük, majd lóra szálltak, és végigvágtáztak a kisváros utcáin, hogy csörömpölő láncaik kísérteties hangjaival megtréfálják a lakosokat.
Akcióik elsősorban a feketék lakónegyedében voltak hatásosak, ugyanis köztudott volt, hogy az afroamerikaiak többsége rendkívül babonás. Pulaskiban nemsokára már minden fiatalember be akart lépni a klánba, mert az egykori „urak” élvezték, hogy volt rabszolgákat ijesztgethetnek. Az egyesület rendkívüli népszerűségre tett szert, és egy évvel az alapítás után már szinte minden déli államban jelen volt. Tevékenységüket kezdték egyre komolyabban venni, és a feketék jogainak kiterjesztésére adott válaszként a klán újradefiniálta saját szerepét: kiválasztottnak tekintették magukat, akik a fehérek érdekeit hivatottak védelmezni. A szervezet tagjait a déli államokban hősként ünnepelték.
Az egyesület figyelme az egykori rabszolgákon kívül a feketék jogai mellett nyíltan kiálló fehérekre, valamint az ún. carpetbaggerekre (a rekonstrukció során északról érkező, a déliek kizsákmányolásával megvádolt személyekre) és scalawagekre (az északiak által irányított rekonstrukciót és a Republikánus Pártot támogató fehér déliekre) is kiterjedt. A tagok a fenyegetőzések mellett már a gyilkosságoktól sem riadtak vissza. Csak Tennessee államban 1867-ben harmincöten (többségükben feketék) estek áldozatául a klán akcióinak. Egy Grant Richardson nevű fekete férfit például azért ölték meg, mert egy fehér asszony sötétebb bőrű gyermeke hasonlított rá, pedig mint kiderült, nem ő volt az apa.
1868-ban a déli államokban már mintegy 500 ezer tagja volt az egyesületnek, amely időközben Láthatatlan Birodalommá (ahogy saját szervezetüket nevezték) nőtte ki magát. 1867-ben a Tennessee állambeli Nashville-ben tartott tanácskozáson ugyanis a küldöttek a klán szétszórtan tevékenykedő egységeinek laza szövetségéből egy hierarchikus szervezetet hoztak létre. A találkozóra minden USA-tagállam küldött képviselőt. Az állami egységek vezetőjét Nagy Sárkánynak hívták, az országos vezető testület élére pedig Nagy Varázslót választottak. A legelső, aki a tisztséget viselte, Nathan Bedford Forrest, egykori déli tábornok volt, akinek Tennessee-ben még manapság is több szobra áll.
A brutalitás időközben fokozódott, és 1868-ra már több mint ezer ember halála száradt az éjszakai lovasok lelkén. Ráadásul az egyesület tagjai a déli államokban beépültek a politikai szervezetekbe, és már a központi államhatalom számára is egyre nagyobb veszélyt jelentettek. Amikor a fekete polgárok 1870-ben általános választójogot kaptak, a feldühödött rasszisták volt rabszolgák ezreit végezték ki. Az esztelen vérengzést megelégelő Ulysses S. Grant elnök rendteremtés céljából a déli államokba küldte a hadsereget, majd 1871-ben a Kongresszus betiltotta a Ku Klux Klán működését. Ezzel véget ért az egyesület történetének első korszaka. A Demokrata Párt (akiknek képviselőitől akkoriban még nem állt távol a rasszizmus) azonban a klán betiltása után is a legerősebb politikai erő maradt délen, 1896-ban pedig a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a rasszok szerinti elkülönítés jogos, egészen addig, míg a törvény színe előtt minden ember egyenlő. A feketék számára nyilvánvaló volt az üzenet: bár névleg szabadok, valójában csak másodrendű állampolgároknak tekintik őket.
Lángoló fakereszt
Egyre több afroamerikai fordított hátat a déli államoknak és költözött északra, hogy végre megkapja a hőn áhított teljes szabadságot. Azonban az északiak is elsősorban vetélytársat láttak a feketékben az értékes munkahelyekért folyó küzdelemben, ráadásul ebben az időben Európából is bevándorlók milliói özönlöttek be az USA-ba a szabad élet reményében. A faj- és az idegengyűlölet egyre nagyobb méreteket öltött.
Ilyen körülmények mutatták be 1915. február 8-án a fiatal D.W. Griffith első filmjét Birth of the Nation címmel, amely a polgárháborút és az utána következő amerikai újjáéledés eseményeit mutatja be a déli államok szemszögéből. A rendező a Ku Klux Klán tagjait a haszonleső északiakkal és a kéjsóvár feketékkel szemben hazafias kötelességből harcoló bátor férfiakként ábrázolta. Griffith alkotását, a korai mozi történetének első kasszasikerét 50 millió amerikai látta, annak ellenére, hogy a mozijegy az átlagos öt centes ár helyett két dollárba került. A lelkes nézők közé tartozott többek között számos kongresszusi képviselő és Woodrow Wilson amerikai elnök is.
A filmet valószínűleg az elsők között tekintette meg a bukott alabamai metodista lelkész, William Joseph Simmons, aki 1915 decemberében barátaival együtt az Atlanta mellett található Stone Mountain-hegyen meggyújtott egy nagy fakeresztet az éjszaka leple alatt. Ezzel a különös – a klán történetében mindaddig ismeretlen, Griffith-film ihlette – szertartással újjáélesztette a Ku Klux Klánt. Megkezdődött az egyesület történetének második szakasza. Az 1916-ban hivatalosan is bejegyzett szervezet tagjai az első világháború időszakában még német és orosz kémek után is kutattak, fő célpontjaik között pedig a feketék mellett már a bevándorló zsidók, katolikusok, valamint a szakszervezetiek is megjelentek. Az ellenségek körének kibővítését Simmons, a Birodalmi Varázsló 1921-ben a Kongresszus előtt sajátos okokkal magyarázta: „Elutasítjuk a zsidókat, mert nem keresztények. A katolikusok bár keresztények, de nem protestánsok.”
A szervezetnek 1920-ban még mindössze 5000 tagja volt, így Simmons a létszám növelése érdekében a Southern Publicity Association nevű reklámügynökséghez fordult tanácsért, és a szakértők csodát tettek. Amerika-szerte cikkek tucatjai jelentek meg a klánról, a „jótevő, hazafias egyesületről”, Simmons pedig számtalan interjút adott, amelyekben álszent módon bizonygatta, hogy csoportja nem rasszista.
A klán (amelynek 1925-re már négy millió tagja volt) egy óriási üzleti vállalkozáshoz hasonlóan kezdett el működni, amelynek köszönhetően Simmons és a reklámügynökség is hamar meggazdagodott. A mozgalom tagjai fényes parádékat tartottak Washingtonban, és az egyesület helyi egységei lassan az egész USA-ban megjelentek.
Ekkorra azonban már a fényűző életviteléről ismert Simmons helyett Hiram Wesley Evans foglalta el a Birodalmi Varázsló pozícióját (1922-től 1939-ig). A remek stratéga hírében álló, reálpolitikusi erényeket csillogtató Evans igyekezett beépíteni a szervezetet az Egyesült Államok politikai rendszerébe. Erőfeszítései eredményesek voltak. Öt klántagot beválasztottak a szenátusba, és kormányzók, kongresszusi képviselők, valamint rendőrök tömegei kezdtek el szimpatizálni az egyesülettel.
Az aranykor azonban véget ért. A klán bukását Evans fiatal riválisa, David Curtis Stephenson okozta. A politikusi ambíciókat is dédelgető Stephenson előbb az indianai szervezet vezetőjeként szerzett népszerűségét kihasználva 1923-ban megalapította a saját klánját, majd 1925-ben leitatott, és brutálisan megerőszakolt egy fiatal tanítónőt, Madge Oberholtzert, aki később bele is halt a sérüléseibe. A tettes börtönbe került, és hamarosan megundorodott emberek milliói léptek ki mindkét egyesületből. A klánnak 1930-ban már csak 40 ezer tagja volt.
Templomrobbantók
A gazdasági világválság idején az egyesület jóformán minden szerencsétlenségért a feketéket, a zsidókat, a keresztényeket, a kommunistákat, a szakszervezeti tagokat és a külföldieket tette felelőssé. Újra megszaporodtak a politikailag motivált gyilkosságok, a legtöbb amerikai azonban ekkoriban már elutasította a brutális eszközökkel operáló szervezetet. A második világháború után a Ku Klux Klán egy kis – céljául elsősorban feketék megfélemlítését kitűző – terrorcsoporttá degradálódott. Mikor azonban a Legfelsőbb Bíróság 1954-ben törvényellenesnek nyilvánította az iskolákban a faji elkülönítést, és Martin Luther Kinggel az élen megjelentek a polgárjogi mozgalom aktivistái, a taglétszám ismét növekedni kezdett.
A lovasok éjszakáként – gyakran a helyi rendőrség beleegyezésével – számos, főként feketék által látogatott templomot gyújtottak vagy robbantottak fel, és gyakoriak voltak a gyilkosságok is. A klán azonban korántsem örvendett akkora népszerűségnek, mint a 20-as évek elején. Épp ellenkezőleg, a legtöbb amerikai továbbra is elutasította az egyesület kegyetlen módszereit. Időközben több hasonló szervezet is létrejött, többen között A Ku Klux Klán Fehér Lovagjai, Amerika Egyesült Klánjai, valamint Ku Klux Klán Lovagjai néven. 1970-ben tizennyolc, 2009-re pedig már harmincnégy különböző egyesület létezett, Mark Potok emberjogi aktivista szerint azonban napjainkra ez a szám huszonnyolcra csökkent.
Az utolsó valós fenyegetést jelentő Birodalmi Varázsló a rasszista üzenetét mérsékelt formában megfogalmazva előadó, karizmatikus David Duke volt. A politikus azt vallotta, az emberek szívéhez nem a lincselésen vagy a szétbombázott templomokon keresztül vezet az út, és irányítása alatt még a katolikusok is beléphettek a Ku Klux Klán Fehér Lovagjainak egyesületébe. 1999-ben pályázott Louisiana állam kormányzói tisztségére, ahol – bár kis különbséggel – egy riválisa megelőzte.
A klán ellen bevethető leghatásosabb eszköz manapság a kártérítési keresetekben rejlik. Miután 1981-ben az Amerika Egyesült Klánjai nevű szervezet tagjai Mobile (Alabama) városában meggyilkoltak egy 19 éves fekete fiatalembert, Michael Donaldot, az egyesület ellen gyilkosságra való felbujtásért indult eljárás. Amellett, hogy a tetteseket elítélték, Donald édesanyja 7,5 millió dollár kártérítést kapott, és a szervezet ezzel csődbe is ment. A klán tagjainak összlétszáma napjainkban 8000-re tehető. Bár az erőszakos cselekmények száma lecsökkent, az egyesület továbbra is folytatja harcát a fehér rassz tisztaságának megőrzése érdekében, amire szerintük most már a latinók jelentik a legnagyobb veszélyt. Bár Mark Potok számításai szerint jelenleg összesen 1002 gyűlöletcsoport létezik az Egyesült Államokban, és Obama újraválasztása, valamint a gazdasági válság is kedvezett megerősödésüknek, a klánéhoz hasonló népszerűségre valószínűleg egyetlen a szélsőséges szervezet sem fog szert tenni. Tevékenységüket azonban továbbra is érdemes figyelemmel kísérni.