A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
2021. április 28. 17:10 Múlt-kor
Kétségtelen, hogy a második világháború számtalan újítást eredményezett a technikában, a régebbi koncepciók újragondolásától (mint például a hagyományos hadipuska és a géppisztoly keresztezéséből létrejött gépkarabély) a merőben új és minden korábbinál félelmetesebb eszközökig (élükön az atombombával, illetve a harcokban végül be nem vetett idegmérgekkel). Nem csak a fegyverek körében történtek azonban áttörések: a háborús helyzet számtalan olyan területre hozott rengeteg fejlesztési pénzt, amely békeidőben nem, vagy csak sokkal később ért volna el eredményeket.
Korábban
Az első influenzavakcina
Az első világháború utolsó évében kezdődött, spanyolnátha néven ismert 1918-1919-es influenza-világjárvány a történelem addigi legpusztítóbb konfliktusánál is sokszorosan több embert ölt meg, azonban a tudomány szinte teljesen tehetetlen volt vele szemben.
A gyermekcipőben járó mikrobiológia ekkoriban még alig tudott a vírusok létezéséről, behatóbb ismeretekkel csak az 1920-as évek során gazdagodott róluk.
1933-ig kellett várni arra, hogy amerikai tudósok első ízben izolálják laboratóriumi körülmények között az influenzavírust, bebizonyítva, hogy a betegséget vírus és nem baktérium okozza.
Az amerikai szárazföldi hadsereg az 1940-es években anyagi forrásokkal is beszállt a preventív vakcina fejlesztésébe. Az első influenza elleni vakcinát 1945-ben hagyták jóvá katonai használatra, majd 1946-ban általános alkalmazásra.
Érdekesség, hogy a projekt egyik vezető kutatója az a Jonas Salk volt, aki később a gyermekbénulást okozó poliovírus elleni egyik első hatékony vakcinát is kifejlesztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap